Fránya reggelek
A minap összefutottam a szomszéddal munkába menet. Köszöntünk is egymásnak, hogy "Jó reggelt!"- ahogy mindig tesszük, ha épp találkozunk induláskor. Majd hozzátette: "azok a fránya reggelek". Majd az én véleményemet is kikérte a reggelekről. Csuklóból rávágtam, hogy igazából mióta szeretem a munkámat, azóta nincs bajom a reggelekkel. Elindultunk, de az agyamba befészkelte magát ez a kis eszmecsere. Egész úton a munkahelyemig azon gondolkodtam, hogy sokáig nekem is fránya reggelek voltak. Hogy miért kell Nekem felkelni...pont Nekem... pont itt...pont most, miért kell Nekem dolgozni, miért nem születtem gazdag családba...stb. Akkoriban kb 2-szer annyi volt a fizetésem, mint most. Mégis utáltam a reggeleket. Utáltam munkába indulni.
Mielőtt álszentbe váltanék azért megjegyzem most is vannak könnyebb és nehezebb reggelek. Most is előfordul, hogy úgy ébredek, mint akin egy egész hadsereg tankokkal masírozott át. Főleg, amikor már harmadik, negyedik nap megyek zsinórban. Pont ezért hivatalosan nincs is ilyen. A beosztás szerint 2 nap meló 2 nap pihenő nap. De persze az élet van, amikor átírja a beosztást. Egy kis családi esemény itt, egy kis Hard Dog Race ott és a nagy csere-bere közben azon kapod magad, hogy bevállaltál 4 napot egymás után.
A lelkesedéssel ilyenkor sincs baj. Legszívesebben mennék minden nap. Sajnos a szervezetünk viszont úgy van összerakva, hogy kell neki a pihenés. Kívülről nem tűnik fel, de állatgondozónak lenni kemény fizikai munka. Laikusként csak annyit lát belőle az ember - ha nem gondol mélyen bele-, hogy jajj egész nap csak kutyákat sétáltatunk, megetetjük őket, játszunk velük a futtatóban vagy csak ülünk velük és dögönyözzük őket. Mindezért pedig még fizetést is kapunk. A háttérben viszont ott van, hogy a tizen kilós tápos zsákok mellett emelgetni kell a két a nagy vödör etetésre összekészített kaját is. Vagy éppen a 20-30 kilós kutyát a sebkezeléshez. És a sétát se úgy képzeld el, mint az amerikai filmekben, hogy sétáltató barátunk a póráz végére kapja fél New Yorkot és cukin andalog a 20 kutyával. A menhelyen élő kutyák napjának a fénypontja az etetés és a SÉTA. Alig várják, hogy végre sorra kerüljenek és kiszabaduljanak a kennelből. Mennének, futnának, repülnének szabadon. Rángatnak, cikáznak, mert mindig megcsapja az orrukat valami nagyon izgalmas szag, ahová azonnal oda kell ugorni, felderíteni mi is az.
Pontosan ez az, ami minden reggel erőt ad a felkeléshez. Ez az, ami miatt nekem már nem frányák a reggelek. Hiszen, ha nyúzottan is, de minden nap arra kelek, hogy küldetésem van. Hogy a menhelyen 45-50 kutya csillogó szemekkel, farokcsóválva várja, hogy belépjek a kapunk pórázzal a kezemben. Izgatott toporgással várják, hogy vajon merre veszem az irányt, vajon Ő mikor kerül sorra.
Ha pedig nem dolgozni megyek, akkor itthon az 5 saját kutyám várja izgatottan, mi lesz az aznapi program. Plusz most még itthon van egy emberekkel agresszív kutyus is, akivel dolgozom.
Nem csak az ügyvédek, asszisztensek, cégvezetők, informatikusok viszik ám haza a munkát... ;)
Csak Nekünk kicsit helyigényesebb a dolog :)