Én nagyon jól éreztem magam az éjjel, bár Ritát a folyamatos hálálkodással nem hagytam aludni. Ébredés után rögtön ment a konyhába és valamit kotyvasztott, amit utána megittak. Nem tudom mi lehetett az, de jó erős illata volt az tuti. Izgultam is, nehogy valami bajuk legyen tőle. Hála az égnek nem, hogy bajuk nem lett, de egész felébredtek....
Lucy vagyok, egy 1,5 éves tüneményes lányka, oltási könyvem szerint mopsz-fox terrier keverék. A gazdim 2018. október 5-én vitt be a Rex Kutyaotthon Alapítványhoz, mert ő külföldre költözött és nem tudott magával vinni. Igazi kis energiabomba vagyok. Kis termetem ellenére, hatalmas a mozgásigényem. Ez tök úgy hangzik, mint teljesen szokványos...
Ma ugyanúgy ébredtem mint máskor, Szusival és a nem régiben hozzánk került tacsival. Nagyon vártam már, hogy az a jellegzetes reggeli zaj megcsapja a fülem. Az, ami a bejárat felől jön. Amikor ezt halljuk, mindenki őrült ujjongásban tör ki, mert azt jelenti, hogy megérkezett a gondozó. Még néhány percig csörömpöl a tálakkal. Ugrálva, fel-alá...
Szóval eljutottunk a kapun túlra. Oda ahová a többiek rendszeresen jártak én viszont az esetek többségében, csak rácson belül álmodoztam. Persze a határokat most is feszegettem és nem könnyítettem meg Rita dolgát, de szerencsére nem adta fel. Először megpróbált velem normál tempóban sétálni, de annyira téptem a pórázt, hogy már a nyelvemet is...
Kulcscsörgés. Vajon hová megyünk? Mi lesz most? Kavarogtak a gondolatok a fejemben, mintha valami méhkas lenne benne. Beléptünk egy épületbe. Jól kezdődik... melegebb van egy fokkal, mint az utcán. Elindulunk felfelé. Egyik lépcső a másik után, majd egyszer csak megállunk. Ismét zörög a kulcs, kattan a zár. Egy folyosóra érkezünk, ahol elmegyünk...